infrastruktúra

Utolsó frissítés: 2026.04.04. 09:00

Átrepülhetek közlekedési infrastruktúra felett C0 kategóriás drónnal?

Et a témakört kiemeltem egy önálló bejegyzésbe, mert fontosnak tartom, és mert konkrét jogszabályi megfogalmazást nem találtam.

Ezt a témakört először akkor hoztam létre, amikor olyan drónos felvételeket láttam a közösségi médiában, ahol drónnal forgalmas utak, hidak felett repültek, vagy éppen járművet követtek (autót, rollert, motort) követtek drónnal. Mivel ezt én akkor úgy gondoltam, hogy ezt talán így nem kéne, kezdtem keresgélni a szabályozásban, hogy van-e erre konkrét korlátozás, és nem igazán találtam választ.

Most pedig azért emeltem ki egy külön bejegyzésbe, mert megosztottam egy gömb-panoráma képet a Magyar Drón Közösség Facebook csoportban, és az első hozzászólás máris belekötött.

Gyöngyöstarján - Vérszilva fasor
A képre kattintva megnyílik a kép, majd a képre kattintva, válik forgathatóvá, kicsinythetővé, vagy nagyíthatóvá.

A kép egy településre vezető út felett készült, a gömb-panoráma készítési művelet, kb. 30 mp-ig tart. Az út felett tehát kb. fél percig tartózkodott a drón (C0 kategóriás, DJI Mini 4 PRO), mivel lakott területen kívül volt a reptetés, így eseti légtér engedélyre nem volt szükség. A műveletet Open kategóriában A1 alkategória szabályai szerint hajtottam végre.

Az eredeti hozzászólást már nem tudom idézni pontosan, mivel azt a bejegyzést töröltem, valami ilyesmi volt:

Miért osztok meg olyan képet, amely nem szabályosan készült?

A síma képek megosztásának hozzászólásai még meg vannak:


és a folytatásban özönlöttek a hozzászólások:


én si próbáltam érdeklődni, mi a szabálytalanság oka, de igazából erre a kötekedő (mivel konkrét válasz nem érkezett, ezt csupán kötekedésnek tudom értelmezni!) választ nem adott!

Egy másik megosztáshoz érkezett:

Erre már nem válaszoltam!
Előbányásztam a KTI-s oktatási anyagot (e-TITAN), de a Műveletbiztonsági részben semmi erre vonatkozó információt az oktatási anyaga nem tartalmazott, csupán általánosságot.




Tehát volt egy indító hozzászólás, hogy szabálytalan volt a repülés és ezt még meg is osztottam, és amikor konkrétumokat kérdeztem, valós válasz helyett, hogy mi volt a szabálytalan, elindult a mellébeszélés, de valós jogszabályi hivatkozás nem érkezett!!!

Az ilyen hozzászólások hergelik az idegeimet, szeretném tudni, hogy mik a tudásom hiányosságai, de segítség hergelésre jó!

Korábban is, most is 250g alatti drónjaim voltak, ma már C0-ra minősített drón, Open kategóriában és A1 alkategóriában hajtom végre a repüléseimet, és szabadidős képrögzítési céllal.
Ezen repülési műveletekhez a jogszabály nem ír elő vizsgakötelezettséget, és biztosítási kötelezettséget sem!

Ennek ellenére még 2021 elején megismertem az AustroControl OnLine (WEB-es) képzési anyagát, és letettem az A1/A3 OnLine vizsgát, amely 2026 januárjában járt le, de még 2025 december közepén elvégeztem a frissítési képzést, és újra vizsgáztam az AustroConrol WEB oldalán, így az A1/A3 vizsgám továbbra is érvényes.


Emlékeztetőül, aki nem tudja, Magyarországon van ingyenes és fizetős képzés, vizsga viszont csak fizetős lehetséges. Az AustroConrol képzés/vizsga az EU-n belül, minden országban érvényes, így külön magyar vizsgát nem szükséges tenni. Mivel én szerettem volna megismerni a magyar sajátosságokat is, így 2023-ban a hivatalos, ingyenes vizsgafelkészítő tanagyagot is megismertem, ahogy a "kötekedőm" írta, lekattintgattam a tanagyagot, és mégsem tudom, hogy mik a szabályok!




Annak ellenére, hogy C0 drónok esetében, szabadidős céllal való reptetésekhez a jogszabály nem írja elő felelősség-biztosítás megkötését, nekem mégis van felelősség-biztosításom, amely egész Európára kiterjed, és az értéke az EU-ban előírt 750.000,-SDR, azaz 1,3 millió €.

Tehát akkor a lényeg, összeszedtem sok mindent a jogszabályi kutatásaimból és ...

Összefoglalva: C0 drónnal (vagy 250g alatt), Open kategóriában, óvatosan és a szabályokat betartva repülhetsz közlekedési infrastruktúra felett, de kerüld az emberi tömeg feletti átrepülést, forgalmas közút felett ne reptesd a drónodat! Mindig ellenőrizd az aktuális légtér-korlátozásokat a MyDroneSpace (MDS) alkalmazásban.

Érdemes figyelembe venned a helyi körülményeket és a közlekedés sűrűségét is, hogy elkerüld a baleseteket és a jogszabályok megsértését. A reptetés esetleges következményeiért a pilóta a felelős!

Mivel a keresgéséseim alapján konkrét jogszabályi megfogalmazást a témakörben nem találtam, a Goggle Gemini (AI)-t hívtam segítségül.

A kérdéseket többféle változatban is feltettem, de az alapja:

"Átrepülhetek közlekedési infrastruktúra felett C0 kategóriás drónnal Open kategóriában?"

Igen, a C0 kategóriás (250g alatti) drónnal az Open A1 alkategóriában elvileg átrepülhetsz közlekedési infrastruktúra felett, de ezt szigorú feltételek és korlátozások mellett teheted meg.
A drónokra vonatkozó szabályozás Magyarországon több szinten (EU-s és hazai szinten) valósul meg. A C0 kategóriás (250 gramm alatti) drónokra vonatkozó legfontosabb jogszabályi hivatkozások a következők:
1. Európai Uniós alaprendelet
A drónok technikai besorolását és a repülési kategóriákat (pl. nyílt kategória, A1 alkategória) az (EU) 2019/947 végrehajtási rendelet határozza meg.
  • Melléklet UAS.OPEN.020 pontja: Ez szabályozza az A1 alkategóriát, amelybe a C0-s drónok tartoznak. Kimondja, hogy az ilyen drónnal végzett művelet során megengedett a nem érintett személyek feletti átrepülés, de tilos az embertömeg feletti repülés.
2. Magyarországi törvényi háttér
A hazai kereteket a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (közismert nevén a „dróntörvény”) rögzíti.
  • Ez a törvény írja elő az üzembentartói regisztráció kötelezettségét minden olyan drónra, amely kamerával van felszerelve (még a 250 g alattiakra is).
  • Itt szerepel a felelősségbiztosítás szükségessége is, ami alól a 250 gramm alatti drónok sem kivételek minden esetben, ha üzleti célú a felhasználás vagy ha a súlyhatár felettiek
3. Légtérhasználati szabályok
A konkrét légtérhasználatot (hol és mikor szabad repülni) a 4/2021. (II. 2.) ITM rendelet és a 4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet szabályozza.
  • Eseti légtér: E rendeletek alapján lakott terület felett (ami egy városi autóutat is jelenthet) kizárólag kijelölt eseti légtérben szabad drónozni.
  • MyDroneSpace: A rendelet írja elő a HungaroControl MyDroneSpace alkalmazásának kötelező használatát a repülés megkezdése előtt és alatt.
Miért kockázatos az autóút?
Bár a jogszabály nem említi név szerint az „autóutat” mint tiltott zónát, a légiközlekedési szabálysértésről szóló rendelkezések és a közlekedés biztonságát veszélyeztető magatartás büntethető. Ha a drónozás zavarja a forgalmat vagy balesetveszélyt okoz, az a Büntető Törvénykönyv (2012. évi C. törvény) szerinti közlekedés biztonsága elleni bűncselekménynek is minősülhet
A legfontosabb szempontok:
1. Átrepülés szabályai (Open A1)
A C0-ás drónok az A1 alkategóriába tartoznak, ahol a szabályozás a legengedékenyebb:
  • Személyek feletti repülés: Megengedett az átrepülés olyan személyek felett, akik nem vesznek részt a műveletben, de tömeg felett szigorúan tilos.
  • Közlekedési infrastruktúra: Bár az uniós szabályozás nem tiltja kifejezetten a közutak vagy sínek feletti átrepülést, a drónt úgy kell irányítani, hogy az ne veszélyeztesse a közlekedés biztonságát.
2. Magyarországi specifikus korlátozások
Magyarországon a légtérhasználat szabályai szigorúbbak lehetnek az uniós alapnormáknál:
  • Légtérengedély: Lakott terület felett (ahol a legtöbb közlekedési csomópont található) kizárólag eseti légtér engedély birtokában lehet repülni.
  • Tiltott zónák: Bizonyos kritikus infrastruktúrák (pl. hidak, autópályák, vasúti csomópontok) környezetében ideiglenes vagy állandó repülési tilalom lehet érvényben. Ezt mindig ellenőrizd a hivatalos MyDroneSpace alkalmazásban
3. Biztonsági előírások
  • Látótávolság (VLOS): A drónt folyamatosan szemmel kell tartanod.
  • Maximális magasság: A földfelszíntől számított maximum 120 méter.
  • Zavarás tilalma: Tilos a közlekedő járművek vezetőinek megzavarása (pl. vakítás, túl közeli manőverezés)
Összegezve: Technikailag lehetséges, de lakott területen belül eseti légtér engedélyre, lakott területen kívül pedig a tiltott légterek folyamatos figyelésére van szükség. Mindig használd a HungaroControl térképét a felszállás előt

C0 drónok jellemzői és általános szabályok (emlékeztető!)

A C0 kategóriás drónok a legkisebb és legkisebb kockázatú eszközök az EU drónszabályozás szerint. Főbb jellemzőik:

  • Súly: Maximális felszállótömegük (MTOM) kevesebb mint 250 gramm.
  • Magasság: Legfeljebb 120 méter magasan repülhetnek a felszállási ponttól.
  • Sebesség: Maximális vízszintes sebességük 19 m/s (kb. 68 km/h).
  • Képzés és vizsga: Általában nem igényelnek drónjogosítványt (kompetencia tanúsítást) az A1 nyílt kategóriában való üzemeltetéshez. Az üzembentartó és a drón regisztrációja azonban kötelező.
  • Biztosítás: Magyarországon lakott területen belül eseti légtér igénylése esetén 250 gramm alatti drónok esetében is szükséges lehet a felelősség-biztosítás. Általában kötelező biztosítással rendelkezni, ha a drón 250 gramm feletti.
  • Személyek feletti repülés: C0 drónokkal lehet repülni „érintetlen” személyek felett, de kerülni kell az emberek tömegét (gyülekezeteit). Fontos, hogy ha lehetséges, minimalizálni kell az emberek feletti átrepülést.

Tehát akkor a Közlekedési infrastruktúra feletti repülés, ÖSSZEFOGLALVA, az olvasatomban

A C0 drónok az A1 al-kategóriába tartoznak a nyílt kategórián belül.

Ez azt jelenti, hogy:

  • Átrepülhetsz nem beavatott személyek felett, ami azt jelenti, hogy elvileg átrepülhetsz autóutak vagy vonatsínek felett, amennyiben azon nincsenek emberek gyülekezetei, és a repülés során minimálisra csökkented az emberek feletti átrepülést.
  • TILOS azonban az emberek gyülekezete (tömeg) felett repülni. Ez vonatkozik forgalmas utak, autópályák, vasútállomások vagy bármilyen helyszín felett, ahol sok ember tartózkodik, vagy csoportosan közlekedik.

Fontos kiegészítések és megfontolások:

  • Autópályák átrepülése: Egy forrás szerint az autópályák átrepülése általában TILOS az A3 kategóriás drónok esetében (amelyek nehezebbek és nagyobb korlátozásokkal járnak), és egyéb utak esetében sem végezhető művelet járművek felett. Bár a C0 drónok az A1 kategóriába tartoznak, és enyhébbek a szabályok, a biztonság és a kockázatminimalizálás miatt mindig körültekintően kell eljárni.
  • Légtér korlátozások: Mindig ellenőrizd a MyDroneSpace alkalmazást a tervezett repülés előtt, hogy lásd az aktuális légtér-korlátozásokat. Vannak úgynevezett „No Drone Zone” területek, ahol tilos a repülés, és egyéb ideiglenes korlátozások is lehetnek.
  • Lakott terület: Lakott terület felett továbbra is eseti légtér kijelölés szükséges, kivéve, ha a C0 drónnal a legszigorúbb korlátozások mellett (pl. közterületen, nem repül ember fölött, épületektől megfelelő távolságot tart) repülünk.
  • Felelősség: Mindig te vagy a felelős a drónod biztonságos üzemeltetéséért és az esetleges károkért.
.... és végül ide másolok egy érdemi, segítő hozzászólást, és ebben benne van minden szabály pontos, részletes leírása:

Tehát a EASA hivatkozása egy PDF-re mutat!

Megjegyzések