Tiszalök, Kis-Tisza Természetvédelmi terület (Hol-Tisza), Tanösvény, DJI NEO, DJI Mini 3

Utolsó módosítás dátuma: 2024.10.27. 16:00

Az utazás mai célja a Kis-Tisza Sétány (holt ág) Tiszalökön volt, majd átkeltem egy komppal és útközben repült egyet a DJI Mini 3, és Tarcal-on a Gróf Degenfeld Kastélyszálló**** és Pincészet volt az ebéd helyszíne, ahol bevásároltam a bor különlegességekből, hogy legalább új évig elegendő legyen.

Folytatásban: 2024.10.26. 16:30

Az utazás végső célja Tarcal volt, hogy kiüresedett "pincémet" feltölthessem qa kedvenc bor márkám üvegjeivel (meg is tettem, remélem szilveszterig kitart!).

De! Ha útba ejthetek drónos repülésre alkalmas helyeket az nem lenne baj, sőt! Így aztán nem a legrövidebb és leggyorsabb útvonalat választottam, végül is csupán délkörülre szerettem volna Tarcalra érni, hogy a Gróf Degenfeld Kastélyszálló**** és Szőlőbirtok, kiváló éttermében elfogyasszam aznapi ebédemet (így ezen a napon nem kellett a főzéssel vesződnöm!), és a pincészetben vásárolhassak.

Tehát az első megállási helyszín a Tiszalök-ön lévő "Kis-Tisza Tanösvény" volt. Korábban már jártam itt, sőt volt drón-os repülés is, de az nem úgy sikeredett, ahogy lehetett volna), most viszont volt időm, az idő jó volt, leszámítva az erős szelet és széllökéseket. A NEO repülése bizony erősen bekorlátozódott a szél miatt, nem akartam, hogy a tóban landoljon, tehát igazából maradt a DJI Mini 3, ő is küzdött a széllel, de megbirkóztunk a széllel.


Készítettem gömb-panoráma képeket is, ha a képre kattintasz és majd a forgató ikonra, máris forgathatod a képet. Figyelem, mivel ezek nagy felbontású képek, így az Internetes sebességedtől függ, mikorra tudja letölteni a teljes képet (élessé nem válik!)

Folytatásban: 2024.10.26. 18:30

Megérkeztem a Tanösvényhez, a fák között szélmentes volt a hely, így elindultam a DJI NEO kíséretével a tanösvényen, de útközben, kiérve a nyílt vízre, abba hagytam a követést, és kézbe véve folytattam a tanösvényen a túlpartra jutást. Mivel a szél itt már erős volt, a DJI NEO-val nem kísérleteztem tovább, átálltam a DEJI Mini 3- reptetésére.

1.rész. Kis-Tisza Tanösvény-i séta, DJI NEO-val

Folytatásban: 2024.10.26. 19:45

Hibás lett a végén, új készült!
2.rész. Kis-Tisza Tanösvény-i séta, DJI Mini 3-al

A teljes nap Videó-lejátszási listája itt nyitható meg!

Egy kis sorrendhiba keletkezett a történetben, most találtam rá a sétány elhagyását rögzítő DJI NEO videókra, ezt még pótlólag megszerkesztettem, utána folytatom a nap történetét a komp átkeléssel.
3.rész. Kis-Tisza Tanösvény-i séta, DJI NEO kísérettel

Folytatásban: 2024.10.27. 8:15
.... folytatásban, átkeltem egy komp-al a túloldalra Tiszatardos-ra és irány Tarcal ...


4.rész. Kis-Tisza Tanösvény-i séta után átkelés Tiszalökről Tiszatardos-ra

Folytatásban: 2024.10.27. 11:00
... Tarcal felé autózva, Tokajhoz közel az autó navigációt figyelve, láttam, hogy az út baloldalán egy nagy kiterjedésű tórendszer van, és egészen közel van a Tisza egy kanyarulata ...

5.rész. Komp átkelés után elindultam Tarcal irányába


Készítettem gömb-panoráma képeket is, ha a képre kattintasz és majd a forgató ikonra, máris forgathatod a képet. Figyelem, mivel ezek nagy felbontású képek, így az Internetes sebességedtől függ, mikorra tudja letölteni a teljes képet (élessé nem válik!)
Tokaj, Kovács Horgásztó és a Tisza kanyarulata

6.rész. Tokaj, Kovács Horgásztó és a Tisza kanyarulata, DJI Mini 3
A helyszín érdekes, Nyíregyháza reptér (TIZ) miatt korlátozás alá esik, a föld felszíntől, csak tudnám miért? Liszt Ferenc reptér egy csöppet nagyobb, és Budapesten mégis repülhetek drónnal 40 méterig!


Folytatásban: 2024.10.27. 16:00
7.rész. Tokaj, Tarcal úti-videó

... Megérkezvény Tarcalra a Degenfeld kastélyhoz, megebédeltem, és bevásároltam kedvenc boraimból (Fortissimo, Andante, Selection) ...



Egy szép napot töltöttem el ezen a vidéken, reptettem drónjaimat, ebédeltem, és bortartalékaimat feltöltöttem, szóval ez egy teljes nap volt!


Megjegyzések